1999 | Silo beszéde a Humanista Mozgalom 30. évfordulóján

 
Punta de Vacas, Argentína, 1999. május 4. Punta de Vacas, Argentína, 1999. május 4.

Kedves Barátaim!

Kedves Barátaim!
Újra itt vagyunk! Itt ünneplünk együtt néhány olyan barátunkkal, akik a tevékenységünk kezdete óta velünk vannak, olyanokkal, akik szimpatizálnak a javaslatainkkal vagy csak érdeklődnek tevékenységeink iránt, és másokkal is, akik nem régen csatlakoztak hozzánk, hogy velünk tartsanak a Föld emberivé tételének nehéz munkájában. Egy olyan világ emberivé tételében, amely ellentétes irányba halad a törekvéseinkkel, és napról napra embertelenebbé válik. 

Ugyanakkor, tekintettel azokra, akik nem ismerik javaslataink és tevékenységeink gyökereit, helyénvalónak érezzük, hogy kifejtsünk néhány leegyszerűsített gondolatot, melyek körülbelüli képet adnak azokról a körülményekről, melyekből ez a gondolati és cselekvési áramlat kiemelkedett, és amely elsőként harminc évvel ezelőtt ugyanezen az elhagyatott helyen került bemutatásra a nyilvánosság előtt.
A 60-as években jártunk. A második világháború barbár korszaka már régen véget ért, és a világ egyes pontjain a gazdasági újjáépítés és a társadalmi újraszervezés folyamata zajlott. A háborús konfliktusok mégis folytatódtak, az éhezés és az egyenlőtlenség óriási méreteket öltött, és az emberiség tömegpusztító képessége korlátlanul növekedett. A világ kétpólusúvá vált, és mindkét blokk azt hirdette, hogy a fegyverkezési verseny szükséges ahhoz, hogy elkerülhető legyen az ellenfél agressziója. Így a bolygót két ideológia osztotta ketté, melyek alkalmasak voltak arra, hogy az uralkodás eszközéül szolgáljanak, de arra nem, hogy megértsék az adott történelmi pillanatot, és még kevésbé értették azt a folyamatot, ami felé sodródtak. A civilizáció válsága, ami ebben a korszakban kezdett megmutatkozni, nem volt új jelenség, inkább egyszerű folytatása és súlyosbodása ugyanazoknak a tényezőknek, melyek a korábbi szörnyűségekhez és világkatasztrófákhoz vezettek. Az általános nyugtalanság ezen légkörében tűntek fel a 60-as évek ifjúsági mozgalmai. Közöttük egy kis csoport, amely erről a vidékről kiindulva a világ egyre távolabbi pontjaira terjedt ki.
Ez a csoport nem fejezhette ki magát szabadon, mivel ekkor már kezdtek megjelenni a diktatúrák, és amikor a kis csoport tagjainak harcos tevékenysége szükségessé tette, hogy javaslataikat szélesebb körben ismertté tegyék, egy olyan konfliktus kezdett kibontakozni, mely sok fiatal későbbi bebörtönzéséhez és száműzetéséhez vezet. Szeretnénk most megemlékezni róluk: azokról a bátor chilei és argentin fiatalokról, akik végül - száműzetésben – felépítették ezt az akkor születőben lévő mozgalmat. Szeretnénk külön megemlékezni azokról az első spanyol, olasz és amerikai tagokról is, akik szolidárisan befogadták a száműzötteket. Ma sokan jelen vannak ezek közül a régi barátok közül, akiket oly sok közös tapasztalat köt össze... Legmelegebb üdvözletünket küldjük mindnyájuknak.
De folytassuk a történetünket. A 70-es években kezdett kialakulni a Közösség az Emberi Fejlődésért nevű szociális és kulturális szervezet, melyet pár évvel később az ENSZ is elismert. Ebben az időben kezdenek pontosabban körvonalazódni a doktrína alapvetései, és kialakulnak a jellemzői ennek az újfajta mozgalomnak, melyet már nem lehetett összetéveszteni az ekkor már a hanyatlás és a felbomlás szakaszában lévő, más spontán csoportokkal. A Közösség az Emberi Fejlődésért (a szervezet, aminek emblémája egy háromszög egy körben) megalakulásával számos klub, kulturális csoport, társadalmi, szomszédsági és civil szerveződés kezd megjelenni. Így alakul ki fokozatosan a Humanista Mozgalom, és mindmáig különböző tevékenységeken keresztül terjeszkedik, kezdve a karibi országokban és Afrikában beindított alfabetizációs kampányoktól a világ különböző pontjain végzett közegészségügyi munkáig, melyben orvosok, szakápolók és önkéntesek dolgoznak sok akadállyal küszködve ugyan, de fantasztikus szellemben. Ez a Humanista Mozgalom, melynek szociális és kulturális tevékenységei rendkívül változatosak, a 80-as évektől kezdődően politikai pártokat is létrehozott. A 90-es évekre a mozgalom eléri fogalmi érettségét, és magát egyetemes humanizmusként vagy új-humanizmusként határozza meg, ami alapvetően különbözik a régi humanizmusoktól, melyekhez sem eredetbeli, sem ideológiai kapcsolat nem fűzi. Most, 1999-ben pedig készen áll, hogy átfogó kiértékelést készítsen arról, hogy mit tett az első lépések óta, és igyekszik meghatározni stratégiáját a következő évszázadra.
Bemutató történetünk befejezéseképp elmondjuk, hogy ami végül is meghatározza ezt a mozgalmat, az nem egy bizonyos politikai, szociális vagy kulturális tevékenység, hanem egy ötletrendszer és egy viselkedési mód. A mozgalom legáltalánosabb javaslatait a legegyszerűbben a következőképpen foglalhatjuk össze:
Először is, az emberi lényt tekinti a legfőbb értéknek. Vagyis, semmi sem állhat az ember felett, és egyik emberi lény sem állhat a másik felett. Másodszor, hirdeti minden ember egyenlőségét, így azért dolgozik, hogy túlhaladjunk a törvény előtti egyenlőség puszta formalitásán egy olyan világ felé, ahol mindenki számára biztosítottak az egyenlő lehetőségek. Harmadszor, elismeri a személyes és kulturális sokszínűséget, ezért kihangsúlyozza az egyes népek jellegzetességeit, elítélve a gazdasági, faji, etnikai és kulturális különbözőségeken alapuló bármiféle megkülönböztetést. Negyedszer: támogat minden törekvést, amely a tudás fejlődésére irányul, és túllép a gondolkodásra erőltetett korlátokon, melyek abszolút és megváltoztathatatlan igazságokként elfogadott előítéleteken alapulnak. Ötödször: hirdeti az eszmék és a hitek szabadságát, és végül visszautasítja az erőszak minden formáját, megértve azt, hogy a fizikai erőszak nem az egyetlen formája az erőszaknak, hiszen létezik gazdasági erőszak, faji erőszak, vallási erőszak, erkölcsi és lelki erőszak is, melyek mindennaposak, és jelen vannak a bolygó minden régiójában.
Ezek a javaslatok – az emberi lény központi értékként való elfogadása, mindenki számára egyenlő feltételek biztosítása, a sokszínűség elismerése és a megkülönböztetés visszautasítása, a gondolat szabadságának elősegítése és a harc az erőszak minden formája ellen ‒ jellemzik legáltalánosabban a gondolkodásunkat és cselekedeteinket. Ugyanakkor ezek a javaslatok egy életstílust alakítanak ki, valamint egy olyan, másokhoz való hozzáállást, amely magában foglalja a legfőbb erkölcsi értéket, amelyet a következő szavakkal fejezhetünk ki: "Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!"
Végül ki kell hangsúlyoznunk, hogy a hozzáállásunk meghatározó jellemzője, hogy a társadalom minden területén részt veszünk annak érdekében, hogy elősegítsük a fent említett javaslatok megvalósulását. Az, hogy a tőlünk telhető legnagyobb energiával és kitartással vegyünk részt a kultúra, a társadalom és a politika területén, nem pusztán a mozgalom egy javaslata, hanem azon kritikus kor szükséglete, amelyben élünk.
Az állítás, miszerint minden egy végtelen hatalommal rendelkező és erőszakos rendszer kezében van, és a siker a korruptaké és a hozzá nem értőké ahelyett, hogy a megalázott és alárendelt szerepünk elfogadására indítana minket, egy olyan alapvető mozgatórugóvá kell, váljon, mely a közügyek jelenlegi állapotának megváltoztatására ösztönöz bennünket.
Másrészről kihangsúlyozzuk a szigorúan személyes és a személyek közötti dimenziót is, melyek bár beágyazódnak a társadalmi környezetbe, létezésünk magvát alkotják.
A személyek közötti kapcsolatokban, melyek mára a végletekig megromlottak, és az érzéketlen erőszak növekedését mutatják, a „te” és a „mi” eltűnőben van, és az egyén nem találja a kiutat magányból és a kábulatból. Ezzel kapcsolatban meg kell erősítenünk, hogy minden emberi lénynek joga van az élet értelméről, a szeretetről, a barátságról kérdezni … mindarról, ami költészet és nagyság az emberi létezésben, és amit egy ostoba és kicsinyes materialista kultúra megpróbál lealacsonyítani, mindent a hamis értékek és a szétesés felé vonszolva.
Ebben a helyzetben, amelyben élünk, felismerjük egy antihumanista kultúra átmeneti győzelmét, és kijelentjük a bukását az ideáljainknak, melyek nem tudtak megvalósulni.
De a ma győztesének nincs biztosítva a jövője, mert szerte a világon egy új szellemiség kezd kifejeződni: ez nem a babona szellemisége, nem is az intolerancia szellemisége, nem a dogma szellemisége, nem is a vallási erőszak szellemisége, nem az ódon táblák vagy idejétmúlt értékek súlyos szellemisége. Ez egy olyan spiritualitás, mely felébredt mély álmából, hogy táplálja az embereket a legjobb törekvéseikben.
Ha ma ki kell jelentenünk bukásunkat, azt is ki kell hirdetnünk, hogy egy új civilizáció van születőben, az első világméretű civilizáció az emberiség történelmében. És ezért a válság, mely ma még zajlik, és amely a közeljövőben fog elérkezni, minden nyomorúsága és szerencsétlensége ellenére azt fogja szolgálni, hogy áthaladjunk az emberiség ezen történelem előtti, utolsó korszakán. És mindenki el fogja dönteni, hogy követi ezt a változást vagy sem, és mindenki felismeri majd, hogy keresi vagy sem az életének mély átalakítását.
Ezen a 30 éves évfordulón szeretném a legmelegebb üdvözletemet küldeni a többszázezer barátunknak szerte a világon és ugyanakkor barátian köszönteni mindazokat, akik itt velünk vannak.
Békét erőt és örömet mindenkinek!
 

Teljes nyomtatható változat

Megjelent: 1711 alkalommal