A bennünk levő mélység megtapasztalása a mozgáson keresztül

2014. május 25.

Műhelymunka Peter Noordendorp holland és Paula Percivalle argentín táncos-koreográfusok, humanisták vezetésével, az általuk kifejlesztett módszer alapján. A cél az emberben lévő mélység és szentség megtapasztalása és kifejezése a test segítségével.

A kinyilatkozás napja

2014. május 4.

Silo 1969. május 4-én mondta el első nyilvános beszédét, melynek címe A szenvedés gyógyítása. Ezzel a beszéddel indult útjára az a szellemiség, mely a parkokat is ihlette világszerte. Ezen a napon szeretnénk együtt megünnepelni mindazt a jót, amit Silo tanítása az életünkbe hozott.

Tavaszi évszakünnep

2014. március 22.

Évszakünnep és adománygyűjtő vacsora a meditációs csarnok megépítésére.

Szeminárium a kérésről

2014. március 15-16.

Kétnapos elvonulást szervezünk a parkban, melynek témája a Kérés. 

Műhely: „Mozgás az időben” – A test-hang, mint alkotás

2013. november 30.

A hang, mint test, a hang, mint lehetőség arra, hogy tudatállapotokat hozzunk létre, hogy eljussunk emlékekhez és belső univerzumokhoz, majd ezeket történetekké alakítsuk.