Mi a különbség a fizikai és a szellemi fájdalom között? Mi a szellemi szenvedés erdete és hogyan győzhető le? Melyek az erőszak különböző formái és hogyan kapcsolódik mindez a vágyhoz? Ezek "A szenvedés gyógyítása" című beszéd fő témái.
Ezen az egynapos szemináriumon a belső Erő tapasztalatában fogunk elmélyülni, mely központi eleme Silo Üzenetének. A belső Erő alatt pszichofizikai energiát értünk, melyet meg lehet tanulni érzékelni és irányítani, és ezáltal az életünket a valós felébredés felé vezetni. Ezen a napon a tapasztalathoz szükséges belső hozzáállással, valamint a mindennapi életben végrehajtott egységes cselekedetek és az Erő kapcsolatával fogunk foglalkozni.
Május 7-én felavatunk egy új emléktáblát, melyen A szenvedés gyógyítása című beszéd lesz olvasható teljes terjedelmében. 1969. május 4-én Silo ezzel a beszéddel tette le annak az új szelleméségnek az alapjait, mely az elmúlt több mint ötven évben a világ minden táján elterjedt, és mely a mikebudai Park létrehozását is ihlette.