Gyereknap/Children's Day

Szeretettel várunk mindenkit a következő gyereknapra. A mostani alkalommal Silo első nyilvános beszédében elhangzott kis történettel fogunk foglalkozni, ahol egy hosszú út előtt álló vándor útját követjük végig. Olvasunk, játszunk, és tüzet is rakunk. Akinek van kedve hozhat finomságot, de mint mindig, mi is készülünk ezzel-azzal.  

Őszi évszakünnep/Autumn Seasonal Celebration

Közeleg az őszi nap-éj egyenlőség, így szokásunkhoz híven szeretettel meghívunk mindenkit az ehhez kapcsolódó évszakünnepre. Ezek a negyedéves összejövetelek jó alkalmak arra is, hogy röviden megszakítsuk azt, ami az életünkben történik,

Elvonulás a belső hitről/Retreat about the internal faith

A szenvedés, mely kizárólag szellemi eredetű, a hit, az életöröm és a szeretet előtt hátrál meg.
Silo, A szenvedés gyógyítása, 1969

Az elvonuláson együtt tanulmányozzuk Dario Ergas: Rövid írás a belső hitről c. írását, és az alapján elmélkedünk a témáról: 

Gyereknap/Children's day

Ismét lesz gyereknap, és ismét Horváth Kriszta fog minket a képek világába kalauzolni. Ez alkalommal a kamerák és fényképezőgépek lencséjén keresztül próbáljuk meg kifejezni a bennünk és a körülöttünk lévő legjobbat és legszebbet.

Nyári évszakünnep/Summer Seasonal Celebration

Ahogy az már hagyománnyá vált, ismét összegyűlünk a parkban a nyári napforduló környékén. Ezek a negyedéves összejövetelek jó alkalmak arra is, hogy röviden megszakítsuk azt, ami az életünkben történik,

Megbékélés szeminárium, elvonulás/Retreat on reconciliation

"Ezeken a napokon felülvizsgáljuk az életünket, a reményeinket és a kudarcainkat is azzal a céllal, hogy megtisztítsuk a szellemünket minden hamisságtól és ellentmondástól. Törekvéseink és csalódásaink felülvizsgálata egy olyan gyakorlat, melyet, még ha csak egyszer is az életben, de mindenkinek el kell végeznie, ha előre akar lépni személyes fejlődésében és a világban végrehajtott cselekedeteiben. (...)