Október 31-én a mikebudai park is helyt adott a II. nemzetközi szimpóziumnak. Az új civilizáció alapjai címmel megrendezett esemény a világ több pontján is megrendezésre került az elmúlt hétvégén, a Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjaiban.
A parkok a Mély szellemi világának kapui. E parkokban folynak az Iskola munkái. Olyan tanulmányok és gyakorlatok, melyek lehetővé teszik, hogy megtapasztaljuk a tudat különleges tereivel való kapcsolatot. Szeretettel meghívünk, hogy tölts velünk egy inspiráló és kellemes napot, ismerd meg az itt folyó szellemi munkákat és a Park fejlesztési terveit.
"Bízunk benne, hogy a világ olyan irányba változik, hogy a következő kiadást már egy könyvkiadó segítségével, jóval nagyobb példányszámban publikálhatjuk, és így a művet valódi jelentőségével összhangban, jóval szélesebb körben terjeszthetjük."
Silo családja, barátai és követői világszerte megemlékezéseket tartottak, hogy megünnepeljék és megerősítsék azt a humanista szellemiséget és gyakorlatot, melyet Silo az általa ihletett társadalmi mozgalmakon és spirituális közösségen keresztül útjára indított.
"Az Erő akaratunktól függetlenül kering a testben, de tudatos erőfeszítéssel irányítható. A tudati szint irányított változásának elérése az emberi lény számára a "természetes" és a látszólag a tudatra nehezedő körülmények alóli szabadulás komoly lehetőségét kínálja."
Kedves barátunk!
Rendkívül izgatottak vagyunk, mivel végre bejelenthetjük, hogy a Mikebudai Tanulmányozás és Elmélkedés Parkját 2015 tavaszán be fogjuk fejezni. Addigra a Park minden szimbóluma és épülete el fog készülni, és szeretnénk megünnepelni ezt a hatalmas mérföldkövet a Park életében!